…megkötözve remeg
felettem a sors,
fonálféregként tekeredik
lábamra az idő.
Megmenthető vagyok,
mint a félig kiszáradt fűz,
mikor az eső elűz
minden fájdalmat belőle…
– aztán meglepődve gyártom
a percbe olvadó
szavakat,
s közben
darabokat török le
a múltból.
Durva homokból
épül a jelen,
s kezemen
kéreggé vált
a véremből alkotott
reménység,
vagy talán csak
apró lehetőség
voltam
önmagamnak,
s a térben
védtelenül
összekuszálódtak
az álmaim,
most pedig
csak nézem,
ahogy csonka szárnyain
tovább repül belőlem
a lét…
De talán
mégis megért ennyit
a jövő,
– a szétfröccsenő anyag is
érez,
s felvértez fénnyel
a lassan mozduló erő,
ami megengedő,
és büntető is egyben…
– de úgy hiszem,
én döntöm el végül
melyiket hordom majd
sorsként a kezeimben…
- Hiba vagyok… - 2017-02-09
- Égés - 2016-06-30
- Nyárba lépve - 2016-06-15
A kedvenc stílus, és forma! 🙂
Tömör, néha áthajlik (imádom), és Ariel teljes mértékben benne van.
C*
Köszönöm szépen. ❤