Szabadság

/ helyett

Az épben vágok és ennyi.
Jó, de nincs ép. Vállat von, ajkat biggyeszt –
– mindene laza, előtte a semmi:
sugár sortűz, kemo lépfene,
hány éves vagy te?
Túl fiatal meghalni.
– Nevet. Olyan emberi:
huszonöt?
Több.
Hulla is több, kevesebb az asztal.
Akkor hagyj.
Fájni fog.
A semmi? – Vállam vonom.
Legyen több a gyertya, kisebb a torta –
– kacsint, kis fintor marad.
Félsz? – vágok én. Belé.
Félek – előtte a minden, nem ál az arc.
Hány éves vagy te? Harmoncöt? –
– az én erőm.
Több. Veled kevesebb. Maradj.
Menjünk inkább moziba! Az én időm.
Az én munkaidőm.
De üres az asztal!
Fáztál a film alatt…
A karod forró! Könnyed mint száz gyertya.
Az én temetésemen majd sírhatsz.
Engedj szabadon!
– az én erőm ez is. A halál teszi.
Ő is sír. Pedig minden steril.
Az eskü megfeszít – szivárvány a mosolya.
Az eskü földi. Az égbe repíts!
Vágjak az égben? Hogy menjek utánad?
Ne sírj. Jó, a temetésemen sírhatsz.
Őrnek esküdtem, a rabom vagy.
Félek.
Mert élsz. A legjobb, amit tehetsz.
Fájni fog.
Mert élsz. Isten sebeit érzed.
Sosem hittél, mi van veled?
Keresem a szíved.
Még este a proszekt mérlegén lesz.
Asztalostul szakad le, te.
Súlytalan a szabad, nem?
Súlyos huszonegy gramm, a tiéd egy tonna.
Ugye, hogy elhíztam?!
Na, elmész a pokolba.
Oda? Vagy inkább moziba? – Minden játék véget ér:
dönts! Itt várlak.
Már eldöntötted. Enyém az asztal.

2017-07-19

*****

/ végjáték

Gyerünk, vetkőzz!
Kilépek a papucsból – felnevet: tovább!
Csupasz láb, fehér ing: nincs tovább,
az angyalok sem meztelenek!
Szűkülő szemei glóriát tükröznek:
ha lenne menny, nem állnál előttem.
Közben végig imádkoztál, hallottam.
Nem is igaz, itt sem voltál.
Te sem. Késtél, még esti mesét sem mondtál.
Igazad van, nem jöhettem be
remegett a kezem, a szívem még jobban.
Tudom. Imára kulcsoltad, láttam.
Nem is igaz, rég aludtál.
Melletted álltam, végig figyeltelek:
pólód alatt megfordítottad a keresztet.
Az nem lehet, nem is viselem.
Tőlem kaptad, ölelte a nyakad, láttam.
Láttad? Hányszor állt le a szíved?
A tiédet éreztem, az négyszer.
Hazudsz, a naplóban olvashattad.
Megtiltottad, nem adták oda.
Mit láttál? – Elsápadva ül az ágyra,
nyakából kikapcsolja vérét s verejtékét
a keresztnek.

Téged. Ruha nélkül ádám kosztümben –
– mosolyog, majd arcán átlebeg mind
mi akkor kísértette.
Csupasz voltál, merev mindennel.
Csupasz és merev? Hát, játékokban haldoklunk? –
vigyorgunk.
Csupa félelem és merev fájdalom voltál,
csörögtek a csempék, hogy csorgott a kétely,
számoltam a pulzusod, anginád is volt,
majdnem belehaltál –
– átjárja az emlék, végül rátalál a képre.
Huszonegy óra egy perckor helyetted lélegeztem.
Csak próbáltál, az oxigént elszívta a halálbál.
És aztán? Még mit láttál?
Végjátékot táncoltunk, forogtunk sebesen,
az örvények oly« levegőtlenek.
Meg kell néznem a sebed – jut eszébe –
az inget is vesd le, most rajtad lesz a kosztüm!
Még a csókot el se meséltem!
Megcsókoltál és herceg lettem? – nevet.
A halál csókolt meg helyetted.
Tudom, de lemeccseltem, vetkőzz már!
Nem akarom, hogy holmi sebnek láss…
Számolhatod közben a pulzusom:
sebektől sosem gyorsul ám!

2017-07-26

Mona legutóbbi művei (összes megtekintése)




4 hozzászólás “Szabadság

  1. Mona írta:

    Akkor írok verset,amikor megnémulni készülök,ezért van bennem mindig rossz érzés a verseimmel kapcsolatban.
    Ez két vers, két dátummal, két külön pánikkal. Mindig tudtam, hogy a vége valójában csak a haldoklás folytatása. Még egy évig kínlódtunk…és még mindig félek egy kicsit.
    A miérteket sosem fogom megérteni, önbecsapás lenne kapaszkodót találni.

Vélemény, hozzászólás?