Puha lábujjal
– hólepte házhátak
pliét lép
Tolltalan bőrén
– korom-torkú kémények
dér hajlik
Felhő arca
– füstbe száradt szürkület
pillákba simul
Vad villámokra vár
vér-pirkadat övére
hurrikán-kar forgatagára…
Akvamarin szeme
– örök tél birodalma
tükör-teret forgat
Arabeszk ága
– mélyen ülő hófelhők
violin-vitrinbe fagy
De a hó csak hull…
… méhe szíve vérzik
… hó-teste csak némán hull…
Ne vegyél nevedre, Pokol!
No, jövök még párszor, mert most szita az agyam és a szívem, minden finomság és lélekcsöpp kihull belőle. Puszillak. Éva
Rendben 🙂
Ez nekem jelent valami fájdalmasat, úgyhogy nem elemzem. Tetszik a forma, a képek, jó szavak, jó vers.
Áron
Köszönöm, Áron! Sokat jelent.
Hűhaa, nagyon szép.
Andy
Köszönöm 🙂