Vándormókus

Vándormókus-21(Otthontalan)

Minden odú foglalt, eladva az erdő;
körbenéz a mókus (világjárt tekergő) –
adjatok egy zugot, ahol megbújhatok,
annyira fúj a szél, fülem bojtja vacog.

Kukucskál a bagoly, kerekedik szeme;
tollát borzolgatva rémísztőt zengene –
nincs nálam menedék, huhogja magában,
úgy tudom máshol sem, azaz… általában.

Szegény kicsi pára, didereg a fagyban,
maradt volna távol, házában, álmatlan –
ott a nyár dajkálta, szivárvány ringatta,
daloltak a lombok, rá-rákacsintgatva.

Ám ez mind hiába, hisz honvágy kínozta,
ezért visszaindult, mit neki színpompa –
kalandor lelkéből a tempó kihagyott,
sorsa nem lesz eztán annyira hányatott.

Sosem hitte volna, hogy rég elfeledték,
idegenné váltak az új naplementék –
és idegen ő is, tikkadt, nyúzott vándor…
csak a szél tereli, mint jólelkű pásztor.

Emlékek hadával most a bokorban hál…
szitálni kezd a hó, a gallyakkal paktál –
barátunk malteroz a hófehér habbal…
mire hajnal virrad, kész lesz a falakkal.

(2016. január)

Sz. Éva Lambrozett legutóbbi művei (összes megtekintése)



8 hozzászólás “Vándormókus

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Szia. 🙂 Hálás köszönet, de… pindurit vitatkoznék. 🙂 Szerintem nem csak azoknak szól, sőt! én nem nekik szántam. Ám örülök, ha sikerült gyerekverset írnom. Van már néhány… leginkább a hozzám közelálló gyerekről/unokáról. Ám egy ideje abbahagytam ezt a műfajt, mert semmiféle érdeklődést nem tapasztaltam a családban ez iránt. Inkább másoktól olvas a nagylányom a gyereknek. Pedig olyan örömmel és izgalommal “nyújtottam át” mindig… szóra sem méltatták. No, erről ennyit. Nincs búsulás. 🙂 Üdv. Éva

  1. Mona írta:

    Nagy trauma, amikor az ember szembesül az emberi mivolttal…mégha mókus bőrébe bújva is – az üzenet ugyanaz.
    A falak…néha hiába vastag, magas, áthatolhatatlan, néha valami csodával határos módon mégis feloszladozik…

    Zord világ.

Vélemény, hozzászólás?