Vidítsál fel!

Lehetnék szép szavú,
lágy hangon bűvölő,
ibolya illatú,
titokban gyűlölő.

Dallamost zengeni,
milyen jó is lenne!
Megkapná aznapi,
kábszerét az elme.

Nekem nincsen kedvem,
cikornyás szavakhoz.
Szépet kell festenem?
Nem értek én ahhoz.

Nem álcázom mézzel,
keserű epémet,
eldadogom verssel,
ami bánt, és éget.

Szomorú magányom,
kirobbanó dühöm,
papíromra hányom:
Miért kevés az öröm?

Ha szépen szelíden,
megérint mosolyod,
neked meg ígérem,
egy viccet elmondok.

Mert a vicces kohász ,
itt lapul még bennem,
nem kell a szent fohász,
hogy én kiengedjem.

Ez a kettős énem.
Szomorú és vidám.
Kell a nevetésem?
Vidítsál fel komám!