Egy ősz hajtincs

Milyen különös, ez a tincs itt a jobb halántékomon… Mintha melírozva lenne. Hmm, egy ősz hajtincs. Tincs, ami nincs… Próbálom magamban tréfával elütni a dolgot. A baj éppen az, hogy van… Miért is lenne baj?… Sosem követtem a divatot, sosem volt melírozott hajam, hát elintézte a természet helyettem. Még festésre sem kellett költeni, fodrásznál ücsörögni, időt pazarolni rá… Az idő, lám, az idő, ide varázsolt egy ősz tincset. Na, most legalább divatos a frizurám. Elégedetten igazítom el ősz hajtincsemet a barna haj tetején. Hát igen, ötven felett már számíthat az ember ilyesmire. Panaszra semmi okom, hát hiszen, csak egy kis melírozás…

A következő napokban azért kicsit jobban megfigyelem kortársaimat. Hmm, mások miért nem őszülnek? Érthetetlen. Julinak, a barátnőmnek most is gyönyörű szőke haja van, Éváé sötét barna, ősz haj, egy szál se… Magdié is… Hmm, vajon miért olyan vörösbe forduló? Mintha valamikor nem ilyen lett volna… Na, hát ennek komolyan utána nézek. Csütörtökönként úgyis összejövünk egy presszóban… Milyen nap is van ma? Vasárnap? Hogy bírom ki csütörtökig?

Alighogy helyet foglalunk az asztalnál, mintha Juli a gondolataimban olvasna, rácsodálkozik:
– Nahát, te is őszülsz? Milyen helyes ősz tincs van a jobb halántékodon. De tényleg, mintha csak melírozva lenne, nem igaz lányok? – most már mindenki engem néz, nem csak ők hárman, hanem az egész presszó.
– Megbolondultál? Mit rikácsolsz ilyen nagy hangon? És egyáltalán mit bámultok, nem láttatok még ősz hajat?
– Ne haragudj drágám, – mondja Juli – csak úgy megörültem, amikor megláttam az ősz tincsedet, na végre, csakhogy te is őszülsz már!
– Mi az, hogy én is? Még ki? – kérdezem értetlenül. Összenéznek, röhögnek…
Kiderül, hogy Juli a harmincas éveiben kezdett őszülni, azóta festi a haját szőkére. Azelőtt ő is barna volt, csak akkor még nem ismertem, ő meg mindig irigyelte az én szép barna hajamat. Éva azt állítja, hogy több volt már az ősz hajszála mint a barna, évek óta festi. Magdi már teljesen ősz, nem akart annyira idősnek látszani, ő ilyen sötét vörösen érzi jól magát. Ez közel áll az eredeti hajszínéhez.
Láttam én már festett hajat, akár több színben pompázót, csak úgy kiabált a festék róla. Sőt, láttam platina szőke hajat, akinek egészen biztosan felrobbant a fején egy hidrogénbomba… Az meg sem fordult a fejemben, hogy a barátnőim is festik a hajukat… Mindannyian megcsodálják az ősz hajtincsemet, s örülnek, hogy már nem lógok ki a sorból.

Másnap, egészen véletlenül nem tettem le az olvasószemüvegem, s bele néztem a tükörbe. Mondom, tiszta véletlen… Hát volt is mit látnom! Egészen közel hajolok, felemelem barnának hitt hajamat… s igen… jól látom… sőt, csodálkozom, mennyi ősz hajszál vegyül már a barnába… Körbefordulok… mindenütt ezüstösen csillogó hajszálak vihognak rám a barna közül. Egészen letaglóz a látvány. A francba ezzel a szemüveggel, mi a csudának kell nekem szemüveggel a tükörbe nézni?
Barátnőim jutnak eszembe, s kárörvendve elnevetem magam. Majd odafigyelek, hogy ne felejtsék magukon a szemüvegüket, ha legközelebb találkozunk. Hadd irigykedjenek még egy kicsit…

Kőműves Ida legutóbbi művei (összes megtekintése)



2 hozzászólás “Egy ősz hajtincs

  1. kosztolanyimara írta:

    Cserélni kellene az én szemüvegemet is… lehet 🙂
    Persze tudom, előbb v. utóbb minden nő költ kemikáliára, aztán hagyja a csudába az egészet, mert a hiúság is mulandó. 🙂
    Állítólag van valami sampon, amitől visszajön az eredeti hajszín, vagy legalább is remélem lesz, amikor nekem is szükségem lesz rá.
    … és ne nézegesd! Jön majd a jótékony memória romlás és elfelejtjük 🙂
    ölellek,
    mara

Vélemény, hozzászólás?