Éjfél

Néha kiveri szememet a led, ha visszapattan a fémről, és beléd feledkezem. Bár tényleg igyekszem figyelni. Próbálok válaszolni neked. Tegnap is megkérdezted, azelőtt is, és múlt héten is. Mandula alakúra mosolyodik a szemed, néha a fejedet is rázod hozzá. Nevetsz is rajtam, ha épp úgy bukkan a nyelvem, és egy pillanatra elfelejtek nem pöszének lenni. Épp olyan vagyok, mint az ügyvéded, vagy mint a sajátom: úgy sorakoztatom fel pillantásod mintáit, ahogy csak én akarom, ám mindenképp perdöntő bizonyítékként. Akkor is nevetsz. Meg akkor, ha önmagammal veszekszem.
Könnyezem is, ha egyszerre sok fém láb, kar, könyökhajlat villan felém jegesen. A fény mögött pillantásod függ. Talán összetartoztok, titkon te irányítod, hogy valami végre hasson rám. Az üveglapon mindig elmélázok… Titán csavar szorítja a fémhez. Talán a világ két legtávolabbi pontján hevernének, ha az a csavar nem lenne. Egyszer ezt el is meséltem neked – épp szenteste volt és éjfél -, amikor megkérdezted, mit tennék a bordáim közé, hogy ne zuhanjon ki a szívem. Ha nem kérdeznél, már megvakultam volna a szemvillantásodtól. De ez a titánnál is erősebb, még akkor is, ha én az üveg vagyok, te pedig a fém. Vagy fordítva.

És amikor sétáltunk, azt mondtad: merítsünk gyógymódot a hold udvarán szikrázó rét csillagvirágaiból, hogy keressük meg azt az elixírt, ami átszűr; bennem a halálcsomó görcsujjait, és azt, ami simításra oldja azokat. Azt mondtad, szeretnél végre kezet fogni vele, engem meg megcsókolni. Persze akkor én nevettelek ki, és azt képzeltem, ha az óra túllöki percmutatóját, a varázslat elmúlik, és a holdfényruhám újra befeketedik. Nem így történt, de azért én legtöbbször ezt válaszolom neked: elmúlik.

Szóval van, történt valami, ami nem csak a szememet verte ki, de titán ide vagy oda, a szívem is kiesett a helyéről. Akkor valóban azt hittem, hogy valami hülye mesébe kavarodtunk, ahol hirtelen én lettem a fém, te meg az üveg, vagy fordítva. Vagy a szoba fordult ki azonnal úgy magából, hogy nem értettem, miért sebész-kék színű a szemed, amikor éppen sétálhatnánk is.
És minden úgy lenne, ahogy te szeretnéd. Csillagvirágot szednénk, innánk holdezüstöt, talán a tejúton is végigsétálnánk. Csak miért nem mondtad, hogy fáj a hasad…

Mona legutóbbi művei (összes megtekintése)




2 hozzászólás “Éjfél

  1. Mona írta:

    Miért nem lehet, hogy az élet egyszerüen csak szép legyen? Miért kell nekünk beleírni a szépet, oda, ami egyszerüen csak halálos? Miért nem csak a végén köröz a halál? Miért kísérti végig az életet? Miért olyan kurva nehéz?!

    É

Vélemény, hozzászólás?