Hivatali filmkockák (VI/1-6.)

(Rendező: Élet)

(mindenféle hasonlóság, bármely hivatallal, csakis a véletlen műve lehet)

Kapu, lépcső, csipogós vizsgáló, szolgálatkész biztonságiak. A még naiv, és még optimista ügyfél bejelentkezik, kap, húz, kér, stb. egy sorszámot, aztán leül valahol, és bizakodva nézi a kijelzőt, ahol majd, egyszer az ő sorszáma is villogni fog.
Miközben ücsörög, és mivel nem volt előrelátó – nem hozott olvasnivalót –, ezért bámészkodik. Persze innivalót, meg rágcsát se cipelt magával, amin segíthetne egy büfé, de az déli háromnegyed tizenegykor bezárt. Viszont van automata, amiért nem rajong.
Az ügyfelek egyformák, idegesek, feszültek, és a több tízpercek előrehaladtával egyenes arányban növekszik az adrenalinszintjük. Ki jobban, ki kevésbé bírja.
Sokkal érdekesebb műsor, az ügyintézők ablakait figyelni. Van zöld, sárga, piros, kék, lila, fehér, fekete, rózsaszín, narancssárga, szürke, barna, okker, bordó, arany, ezüst, ekrü színű ablak a megkülönböztetés miatt. Természetesen – mert egyébként Kánaánban lennénk –, csak a fekete, a piros, a szürke, a sárga, a arany, és a lila működik.
A hívó-rendszerben biztosan van logika, ám nem derül ki, milyen? Belső sugallatunk azt diktálja, hogy a különböző számok valószínűleg érkezési sorrendet tartanak, de láttunk mi már karón varjút! Most is olyan érzés, mintha károgna valahol…

A FEKETE ablak (VI/1.)

Gömbölyded, ötvenes hölgy, bodorított frizura. Közepes munkakedv, közepes mosoly, viszonylag kevés felesleges mozdulat. Viszont, minden újabb ügyfél fogadása előtt feláll, kimegy az egyik belső ajtón, és kb. öt-nyolc perc múlva jön vissza. Matat az asztalon még két percig, majd megnyomja a hívógombot. A hölgyet ismétlőgomb vezérli, mert a jelenetek nem változnak.

A PIROS ablak (VI/2.)

A barna hajú asszony fiatalabb a fekete ablaknál ülőnél, nézése szigorú, mosolyát nem látni. Szenvtelen, egy csipetnyi kedvesség sincs benne. A mellettünk ülő idősebb, nem éppen diplomata külsejű férfi olyan jelzőt használ rá, ami a nő bizonyos, intim tevékenységének hiányára utal. Két szó.
Őlédisége néha kinéz a várakozókra, kis rossz indulattal mondhatnám úgyis, hogy apró undorkák jelennek meg a szája szélén. Ügyfél végez nála, és akkor kezdődik a műsor. Akta jobbra, balra, papírok dettó, meredt nézés a számítógép képernyőjére, egy-egy billentyű használata, és újabb aktarendezés. Ő is feláll, beszélget a kolléganővel, kimegy, visszajön, visszaül keserves arccal, kinéz a vele szemben ülőkre, és kegyesen megnyomja a hívógombot.

A SZÜRKE ablak (VI/3.)

Fiatal, szemüveges nő, akiről már az első percben kiderül, hogy nem bír egy helyben ülni. Egészségének érdekében, kb. ötpercenként kortyol egyet a vizes palackból, és csak akkor van bajban, ha a procedúra tovább tart ennyi időnél. Ügyfél befejezve, ő azonnal felpattan, megnevezhetetlen köröket jár, egyik asztaltól a másikig, néhány aktát megfog, kimegy egy másik ajtón, és pár perc múlva – jelzem, a „majomszigeten” ez óráknak hat –, visszatér. Még kortyol egyet, tapogat az asztalán, papírokat rakosgat, aztán feláll megint, fontos beszélgetés a kolléganővel, és ajvé! megnyomja a hívógombot!

A SÁRGA ablak (VI/4.)

Takarásban van, csak annyit észlelni, hogy viszonylag pörög a sorszám, nincs nagy kihagyás.

Az ARANY ablak (VI/5.)

Fiatal férfi, jól öltözött, első pillantásra is szimpatikus. Kedvesen kérdez, látszik, hogy odafigyelve magyaráz, ha kell, kétszer is elmondja, mert mi ügyfelek, nehezebben igazodunk ki az űrlapok útvesztőjében. Egyszer sem állt fel – elfelejtettem megjegyezni, hogy a mért idő, kettő óra hat perc volt –, és ahogy befejezett egy ügyet, fél percen belül nyomta a hívógombot. Persze a majomszigeten ülő gügye azt szeretné, hogy az aranyablak felett villogjon a kezében szorongatott sorszám, de ilyen esetek csak a mesében fordulnak elő. A mesebeli fiatalember megfigyelése nem az első alkalom, előző hónapban is ilyen valószerűtlenül egyedi módon szolgálta ki az ablakához kutyagoló sorstársainkat. Magamban kiosztottam neki két havi prémiumot, magasabb beosztást, és mindenféle jókat kívántam a további munkájához, életéhez. Felüdülés volt látni azt a szemléletet amit képviselt.
Én, az adózó, aki már kifizettem az bérét, ezért megkapom az engem megillető szolgáltatást.
(Egy skandináv riportban olvastam ezt a frappáns megfogalmazást, hogy külön felhívják a hivatalban dolgozók figyelmét erre az „apró”, de nem figyelmen kívül hagyható dologra.)

A LILA ablak (VI/6.)

Ötvenes hivatalnok. Férfi. Talán nem is kéne többet írnom róla, de csípte a szememet az udvariatlansága. Nyeltem persze, mert csak kísérőként ültem az ügyfél mellett, és ugyebár ilyenkor liliomszálak vagyunk, nem dumálunk bele a másik dolgába. Ügyfélnek voltak fontosabb kérdései, de megfelelő szigorral elmagyarázták, hogy neki, mint ott ülő hivatalnoknak nincs hozzáférése a vele szemben ülő adataihoz! Ezt a maszlagot még pólyáskoromban sem ettem volna meg, nemhogy régi motorosként!
Eszembe jutott a volt főnököm, aki keresztbe lenyelt volna ilyesmiért. Szőnyeg szélére hívott volna. (Na, azt nem kívánom az ellenségemnek sem!)
Most röhögjek, vagy sírjak? – morogtam magamban, mert kifelé csak a szemem villámlott. Állítólag késszúrással is felér, de most megelégedtem egy virtuális öldökkel.

***

Minden dolognak oka van. Búnak, bánatnak, keservnek, fájdalomnak, csak jó lenne nem elfelejteni azt, ahogy mi viselkedünk egy másik embertársunkkal szemben – pláne, ha fantomhatalmat gyakorolunk felette –, akár meghatározói is lehetünk az aznapi kedvének, tetteinek. A „dominóelv” működik. Egy mosoly, egy kedves gesztus, sokszor többet ér bármilyen anyagi, kézzelfogható ajándéknál, segítségnél, mert bármikor megeshet, hogy a mi kedvességünk éppen akkor tér vissza hozzánk, amikor nekünk van a legnagyobb szükségünk rá.

ppj
2016

P Pálffy Julianna

Valamikor, még a múlt évezredben a pólyámba tehettek egy tollat, de csak nagyon későn vettem észre, hogy szúr valami. Először tiniként, majd hosszú időt kihagyva, tizenvalahány éve leltem rá, és azóta birkózom az írással, próbálom megtalálni a stílusomat, az egyéni hangomat.
Remélem a saját történeteim, verseim, meséim megkeresnek, és megengedik, hogy megírjam őket.

Hiszem, és vallom, hogy:

'... itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén' - (Fodor Ákos)
*
'Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel' - (Robert Capa)
*
'És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)

Latest posts by P Pálffy Julianna (see all)




8 hozzászólás “Hivatali filmkockák (VI/1-6.)

  1. Mona írta:

    “Két szó.” :)))))))))))

    Hogy lehet az….hogy a világ legunalmasabb és legszürkébb helyét érdekessé és színessé teszed? Hogy? 🙂

    A dominóelv pedig működik! És amúgy is felidegesíti azt embert, ha sokat kell várni, nem ha még fapofi is jár hozzá, meg érdektelenség. Jó lenne fordítva is megírni, amikor az ügyfeleket kerülnek mustrára. Az is megér egy misét. 🙂

    Ölellek!

    • P Pálffy Julianna írta:

      😀 😀 😀

      Kissé görbe célzással 🙂 utaltam Gábor felé, hogy gondolkodhat bármilyen hozzáírt “kiegészítést”, vagy a sima fordítottját! 🙂

      Írtam Edának,ha az ember nem siet sehová, és rászánja az időt, mert tudja, hogy muszáj elintézni – tegyük hozzá, hogy emberi körülmények között kellett várakozni -, akkor elkezd filmezni az agyával. 🙂

      ölelésem
      TA

  2. Kőműves Ida írta:

    Egy időben, magam is “kémkedtem” várakozás közben, de sajnos nem járt túl sok pozitív élménnyel, így hát feladtam… Nálad hatból egy, én tízből egyet mondanék… 🙂
    Remekül megírtad, láttattad, éreztetted, mintha csak ott várakoztam volna.
    Ölellek!

    • P Pálffy Julianna írta:

      Ha sikerült egy kis mosolyt varázsolni, már jó! 🙂 Érdekes ilyen szemüveggel nézni a világot – nem mindent -, kicsit más lesz, máshová kerülnek a hangsúlyok. Itt, viccesebbre sikerült. Sajnos nem mindenhol lehet felvenni a szemüveget…
      Köszönöm a véleményt, nagyon örültem neked!

      ölelésem
      J.

Vélemény, hozzászólás?