CSERE-BERE

Adam Ngombo zenekarvezető arca először kivörösödött, majd elfehéredett. A színeváltozásokat Herr Gottlieb nem igazán érzékelte, lévén Mr. Ngombo Afrikából származott, pontosabban Zambiából.
– Ugye, ezt nem mondja komolyan? – kérdezte Adam kétségbeesetten.
– Sajnos de. A Berlini Árufuvarozó és Szállítmányozó Szakszervezet tagjai, ma reggel óta sztrájkolnak. Ez röviden annyit jelent, hogy nem lehet fuvarozót találni a városban, aki a hangszereket elszállítaná – darálta Gottlieb.
Mr. Ngombo nagy levegőt vett és próbált megnyugodni. Nehezen ment.
– Nézze Mr. Gattbieb…
– Gottlieb, ha kérhetném, de tudja mit, szólítson Hansnak.
– Rendben. Köszönöm. Kedves Hans! Én a Lusakai Vivaldi Kamarazenekart képviselem. Maga a berlini polgármester hívott meg bennünket, a hétvégén kezdődő Mozart Ünnepi Hétre. A meghívásunkat pedig az Önök kancellár asszonya indítványozta. Mindezt a bimbózó német-zambiai kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzése végett. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora botrány lesz abból, ha a hangszereink nem jutnak el időben a Konzerthausba! Nem beszélve arról, hogy két fuvolást, két oboást, két kürtöst és két trombitást Dél-Afrikából kellett kölcsön kérnünk! – Adam határozottan és egyre hangosabban beszélt, kezeivel pedig lendületesen gesztikulált – Az csak hab a tortán, hogy a tuba mozambiki nagymestere, Mr. Wonder Kibubi is csatlakozott hozzánk, a kancellár asszony külön kérésére. Szóval, ha nem talál megoldást erre a prob…
– Kérem, Mr. Gumbo… – vágott közbe Hans.
– Ngombo, de tudja mit, szólítson Adamnak – villantotta fogait a zenekarmester Herr Gottliebre.
– Rendben – a helyzet kezdett kellemetlenné válni a berlini repülőtér logisztikai igazgatója számára – utána nézek, mit tehetek az ügyben. Hátha sikerül egy külsőst kerítenem. A költségeket pedig…
– Természetesen Önök viselik, hogy ez a kínos helyzet nehogy napvilágra kerüljön – mosolygott tovább Adam.
„Hogyaza…” – gondolta Gottlieb, mialatt vigyort erőltetett az arcára.
– Akkor ezt meg is beszéltük, Adam – nyújtott kezet Mr. Ngombonak.
– A hangszereknek legkésőbb holnap estig meg kell érkezniük! – búcsúzott a másik, majd elhagyta a szobát.

Fritzl topogva számolt be az igazgató döntéséről a bűvésznek. Igen kényelmetlenül érezte magát, amikor hírvivőként kellett szaladgálnia az Imago Cirkusz két leghatalmasabb figurája között, akik nem voltak túl jóban. Egyébként sem, de amióta az ifjú és gyönyörű ukrán légtornászlány, Primuska felvételt nyert a társulatba, a helyzet még inkább elmérgesedett.
– Komolyan azt gondolja ez a vén kecske, hogy így távol tarthat tőle? – tajtékzott a Nagy Fratelli – Nem állhatok meg a közös parkolóban, csak itt, az út mellett? Merthogy nincs elég hely?! – a bűvész leült, majd felállt. Tágas lakókocsijában érezni lehetett haragjának súlyát. Fritzl összébb húzta magát.
– Igenis, Herr Finkbaum, így mondta az igazgató.
– Ne szólíts így, te buta kis csökevény! – förmedt rá a másik. Fritzl tényleg nem volt éppen daliás alak. Lehetett vagy másfél méter magas, továbbá közepes méretű púppal is rendelkezett a jobb válla alatt. Torzonborz haj, vizenyős szemek és lebiggyedt száj járult még az összképhez. Egy szó, mint száz, pont ideális volt bűvészinasnak.
– Akkor sem fog elválasztani ez a szakállas Harpagon az én Primcsimtől! – határozta el Fratelli. Amit pedig ő elhatározott, annak úgy kellett lennie.
– Ide figyelj Fritzi – szólt inasához – nemsokára besötétedik, így fel tudom keresni Primuskát, anélkül, hogy észrevennének. Miután elmentem, rendbe szeded a lakókocsit, és kikészíted a konyhaasztalra a holnapi előadáshoz szükséges szereket. Értve vagyok? Na, azért mondom. Utána elmehetsz, van innen nem messze valami pláza, mozival, bárral meg ilyenekkel… Tessék, itt van egyszázötven Euro, költsd el… de a lakókocsit jól bezárd! – emelte fel mutatóujját.
„Te, nyalka kujon…” – jegyezte meg Fritzl, persze csak magában.
– Minden úgy lesz mester, ahogy kívánja! – mosolyodott el, amitől gazdája gyomra felkavarodott, így Fratelli inkább a kocsi végébe ment pihenni egy keveset.

– Nézd Bruno, engem nem érdekel, hogy mi van a feleségeddel, kutyáddal, macskáddal vagy akárkiddel! Berlinben lehetetlen fuvarost találni! A fene vigye el, mégiscsak az öcsém vagy! Évek óta nem kértem tőled semmit! Most az egyszer emeld fel a valagadat, és juttasd el azokat a rohadt hangszereket a Konzerthausba! – Hans Gottlieb éppen édestestvérével vitatta meg a Lusakai Vivaldi Kamarazenekar (plusz fúvósok és egy darab tuba) hangszereinek elszállítását. Gottlieb testvére Jüteborgban lakott, és a környékbeli gazdáknak, vállalkozóknak, lakosoknak fuvarozott ezt-azt. A repertoár az élőállattól kezdve, a lerobbant traktorokon át, egészen az iskolás csoportokig terjedt. Mindezt, gyakorlatilag három leharcolt teherautóval és egy pótkocsival oldotta meg a Jüteborg Transport Konzorcium (Bruno mindig is kedvelte a hivalkodó elnevezéseket).
– Lassan a testtel! – dörmögött a telefonba az öcs – Szerinted hányszor fognak engem megnyúzni a berlini szakszervezetisek, ha meglátják, hogy szállítok? Oda lesz a renomém…
– Mit érdekel engem! Majd sötétben csinálod és letakarod a ponyvát, hogy ne lássák a logódat! Különben is, nem ingyen kérem.
– Ötszáz – hangzott a gyors válasz.
– Miiiiiiiiii? – csuklott Hans.
– Annyi az annyi. Figyelj Hanzi, egyedül nem fogom pakolgatni ezeket. Még emlékszem, hogy apu tubája sem volt éppen könnyű, és biztosan van még ott pár nehéz darab. Ráadásul óvatosan is kell bánni velük. Segítség nélkül nem megy… Akkor intézzem vagy ne? – Brunonak sajnos nagyrészt igaza volt.
– Legyen háromszázötven és megegyeztünk – Hans nem adta magát könnyen – Viszont az Ottit nem hozhatod pakolónak!
– Rendben! De, csak mert a testvérem vagy.
– Ettől féltem én is… Gyertek a reptérre, a rakodókapuhoz. Odáig elvitetem a cuccot – válaszolta kissé nyugodtabban Hanzi – Apropó, tudtad, hogy a kancellár asszony szeret tubát hallgatni?
– Tudta a franc…
– Ja, és Lusakáról van valami infód? Valami város, ha jól sejtem…
– Kettőt és könnyebbet. Bár szerintem, inkább valami légitársaság lehet… Mint a Lufthansa, csak biztos nem olyan patinás. Akkor Isten áldjon! – és Bruno kinyomta a telefont. Hans nyelt kettőt és ő is lerakta. „ …hogy miért nem vitte el az egész afrikai bagázs gépét valami forgószél jó messzire… „ – és nyelt még egyet.

Bruno elsőszülöttje, a pár napja világot látott tarka bocival játszott a pajtában. Otti kissé bugyuta volt, hivatalosan enyhe fokban értelmi sérült. Nem így született, de 4 éves korában bemászott a családi zongorába, a lábával kirúgta a tartót, és a zongorafedél a fejére csapódott. Egyébként erős gyerek volt, már 20 éves (szellemileg 8), és néha kissé bohókás, így pakolásnál nem volt igazán megbízható. Az apja, ennek megfelelően csak végszükség esetén hívta, ha fuvarozni kellett valamit; és a mostani helyzet végszükség volt. „Persze, megígértem” – morfondírozott Bruno – „de majd odafigyelek… nagyon” – nyugtatgatta magát. Kiparancsolta a pajtából Ottit, aki mindig örült, ha az apja cipekedni hívta. Az ifjabbik platós IFA-ra felszerelték a ponyvákat, magukhoz vettek némi ételt meg italt, és elzötyögtek Berlin felé.

Fritzl befejezte a takarítást, kirakta a konyhaasztalra az előadáshoz szükséges szereket, porokat, melyek összetétele rettenetesen titkos volt. Fritzi is csak a nevüket tudta. „Macskaszemző, Virágbontó, Kavarkapor, Lábatlankodó, Röhögcseszőr” – olvasta az alaposan lezárt üvegcséken. ABC sorrendbe rendezte őket. Gondolatait leginkább a mesterétől kapott százötven Euro foglalkoztatta, és persze az, hogy mennyi mindent fog venni, illetve csinálni a plázában. Átöltözött, legdivatosabb ruháját vette fel (melyben idejétmúlt vásári mutatványosnak látszott), és fütyörészve lépett ki a lakókocsi ajtaján. „Először moziba megyek… nem, inkább megiszom két-három korsó jófajta sört… Vagy inkább egyek egy kiadós kínait?” – latolgatta az elkövetkezendő órák lehetőségeit. A nagy, veretes kulcsot háromszor is megforgatta a cirádás lakatban, majd, mint aki jól végezte dolgát, elindult a hívogató fényreklámok felé. Annyira lekötötte a tervezgetés, hogy elfelejtette a pántot az ajtó előtt rögzíteni, így az nyitva maradt.

A hangszerek felpakolása megtörtént, Otti is rendesen viselkedett. Bár Hans kissé neheztelt azért, hogy öccse mégiscsak elhozta őt, de Bruno igyekezett csitítani a bátyját. „Nem lesz semmi gond… Látod, most sem volt… Majd nagyon figyelek rá…”. Az idősebb Gottliebet testvére mondókája nem igazán győzte meg, de már erőtlen volt ahhoz, hogy ezzel is foglalkozzon. A szállítmány elindult.

– Miért nem hugyoztál a reptéren? – kérdezte Bruno idegesen – Nem bírod még egy kicsit visszatartani?
– Nem megy – válaszolta Otti, és látszott rajta, hogy tényleg nem.
– Jó, akkor megállunk valahol. De igyekezz!
Nemsokára kicsiny, út menti parkolóhoz értek. Csak egy lakókocsi állt ott, az sem volt kivilágítva. Otti leszállt és elügetett a bokrok irányába. Bruno is kikászálódott az utasfülkéből, nyújtózkodott és hátrament a platóhoz. „Tuba… hmmm… apámnak volt ilyenje, amikor rezesbanda-tag volt. Nem is játszott rajta rosszul!” Az ifjabb Gottlieb nosztalgikus hangulatba került. Lassan felkapaszkodott a platóra, és keresni kezdte a hangszert.
Otti végzett, majd elindult visszafelé. Amikor a lakókocsi mellé ért, észrevette a feliratot. „A Naaagy Fr..Fra..Fratelli” – betűzte – „M..Mm.. Máguus éé.. éés Hip.. Hiip… Hiipnotz….” Ez utóbbiba beletört a nyelve, de a mágus szó valami megmagyarázhatatlan vágyat ébresztett benne aziránt, hogy szemügyre vegye a lakókocsit – nem csak kívülről. Az ajtajához lépett, lenyomta a kilincset. Az csodák-csodájára kinyílt. Otti kissé félve lépett be. A holdfény megvilágította a nem messze álló asztalt, melyen színes üvegcsék sorakoztak. A fiú mindig is szerette a színes tárgyakat. Főleg simogatta őket, de néha egészen kiszámíthatatlan dolgokat művelt velük. Most sem bírt ellenállni. Felvette a bal szélső üveget, kinyitotta, és a benne lévő port egy kiürült cigarettás dobozba öntötte. Helyére tette a fiolát és távozni akart, ám ekkor eszébe jutott valami. „Az ott üres lett… de nem maradhat így… nem fog neki örülni, aki üresen találja. Az üres dolgok nem jók!” – vélekedett. Fogta magát, és egy másik üvegcse tartalmának a felét beleöntötte az előzőbe. Most mindkettőben volt valami. Ennek megörült, és széles mosollyal az arcán elhagyta a lakókocsit. Még arra is volt gondja, hogy a pántot ráemelje a lakatra, így távolról úgy tűnt, hogy az ajtó zárva van.
Bruno sikerrel járt, és némi ügyeskedés után ott állt a platón, kezében a jókora hangszerrel. „Nem lesz baj” – győzködte magát – „csak kipróbálom… Egy dallam még nem a világ!”. Már a fúvókára helyezte száját, amikor Otti ugrott fel melléje.
– A szívbajt hozod rám, te gyerek! – kiáltott meglepetten – Állj meg ott, ahol vagy és maradj nyugton! – utasította. Otti egyik kezét a háta mögé csapta, a másikkal pedig szalutált, úgy, ahogy kedvenc katonás filmjeiben látta. Szeme csillogott, valami nagy huncutság volt készülőben. Apja körülnézett, majd ismét a fúvókára csücsörített. Vett egy hatalmas levegőt, és ahogy csak bírt, belefújt a tubába. Ebben a pillanatban Otti oldalra lendítette az eddig háta mögött tartott karját, és a cigis doboz teljes tartalmát a tuba kürtjébe öntötte. Bruno erőfeszítésének eredményként a tuba olyan hangot hallatott, mint egy sértődött elefánt. A finom por legnagyobb része a platón lévő hangszeres koffereken landolt. A maradékból Brunonak és Ottinak is jutott, amikor előbbi épp levegőt vett a következő fújáshoz, utóbbi pedig önfeledt kacagásban tört ki. Köhögni és prüszkölni kezdtek.
– Már megint valami marhaságot csináltál, te félnótás?! – mérgelődött Bruno – Többet biztos, hogy nem hozlak magammal! – jelentette ki – Gyere, hagyd abba a röhögést és segíts visszapakolni.
A tuba a helyére került, leugrottak a platóról, ráhúzták a ponyvát és útnak indultak. Nem szóltak egymáshoz, csak Otti heherészett néha. Azt már nem látták, hogy a finom por halvány, kékes derengéssel beleivódik a hangszeres bőröndökbe.

Otti zseniális poénja az alábbi következményekkel járt.

1. Másnap estére, a jüteborgi Gottliebné (született Olga Hamstritt) számára világossá vált, hogy férje megőrült. Bruno ugyanis békésen játszott a tarka bocival a pajtában, az udvarról begyűjtött színes tárgyak gyűrűjében. Ugyanakkor Otti az irodában ült, és teljesen magától értetődő módon intézte a fuvarokkal kapcsolatos adminisztrációt. Olga asszony azt is megfigyelte, hogy a férje hangja, mintha a fiáé lenne és viszont. Képtelen volt ezt az egészet feldolgozni, így a biztonság kedvéért elszaladt a plébániára, gyónni egy igazán töredelmeset.

2. Adam Ngombo először, majd másodszor sem hitt a fülének és a szemének. Számtalan kihívást jelentő helyzettel találkozott már, de ilyennel még soha. Sok ideje nem maradt az elmélkedésre, délután fel kellet lépnie a Lusakai Vivaldi Kamarazenekarnak. Mr. Ngombot nem olyan fából faragták, hogy a kialakult állapot megijessze. Gyorsan rendezte a zenekar sorait, és teljes optimizmussal várta a koncertet.
Délután, az afrikai együttes (kiegészítve a megfelelő fúvósokkal) talán a világ legfurcsább, egyben legemlékezetesebb előadását produkálta. Az első hegedűk fuvola, a másodhegedűk oboa, a brácsák trombita, a csellók kürt hangon szólaltak meg és viszont. A nagybőgő és a csembaló maradt. A tuba mozambiki nagymestere, Mr. Wonder Kibubi, az első sorban szomorkodta végig a rendezvényt, mivel közreműködése elé kivédhetetlen akadály gördült. Valahányszor hangszerébe fújt, az köhögni és prüszkölni kezdett.

3. A Nagy Fratelli fellépése teljes kudarcba fulladt, pont előadása legfontosabb részénél, mely a „Rosszul összerakott nő” címet viselte. A világszám végén a bűvész valamilyen port fújt a mutatványhoz használt ládára, melyből Fratelli segédhölgye, nagyjából tíz másodperc késéssel tápászkodott ki, szakadatlan, harsány röhögés közepette (és persze a jól megszokott helyükön lévő végtagokkal). Pár pillanat múlva az egész közönség rekeszizom-szaggató hahotába kezdett, mely átterjedt a cirkusz teljes művészgárdájára. Az előadást félbe kellett szakítani. A bűvész feldúltan, szégyentől kipirulva rohant lakókocsijához, és azonnali hatállyal (átvitt és tényleges értelemben is) kirúgta inasát.
Szegény Fritzl… Hiába esküdözött, hogy nem ő tette a Röhögcseszőrt a Kavarkapor fiolájába.

/2015.05.20./

Paál Marcell Hesperus legutóbbi művei (összes megtekintése)



3 hozzászólás “CSERE-BERE

Vélemény, hozzászólás?