1726 június 4., 16 évvel korábban
Első fejezet: Puszta szeretet
Örökké mosolygó, alacsony, fekete hajú fiú rohant a sűrű lombok alatt, nem törődve az útjába kerülő faágakkal, aljnövényzettel, de még a napos területek csalánjával sem. Szarvasbőrből készült nadrágja száz helyen elfeslett már az önfeledt játék következtében.
Több percbe telt, amíg végre kifulladt, és megállt pihenni egy magas bükkfa tövében, ám örökmozgó tekintete ekkor sem nyugodott. Egy foltos hátú, kék bogárra lett figyelmes, mely a fa oldalán sütkérezett. A fiúcska sietve tenyerébe fogta, és tovább rohant egy erdei tisztás irányába. Hamarosan elhagyta a fák vidékét, és széles legelőkön találta magát, hol szürke marhák legelésztek óriási csordákban. Végeláthatatlan csoportjaikat látva újból nekiiramodott. Hosszú időbe telt, mire újból kifáradt, és emberlakta vidéken találta magát. Jurták százai közé vezetett útja, a nemezsátrak legnagyobbikához, melyet fegyveresek tucatjai vettek körül. Legtöbbjük lőfegyvert viselt.
Háborítatlanul tért be a jurta belsejébe, majd megtorpant a benti sötétség láttán, melyhez szeme csak lassan szokott hozzá. A sátor közepén egy fekete szakállas, bőrpáncélt viselő férfi üldögélt egy halom papírlap között. A rajtuk álló írást a gyermek képtelen volt elolvasni, hisz kicsi volt még az effélékhez. Annyi bizonyos, hogy a sorok nem latin betűkből álltak, a puszták népeinek írása volt ez, mely leginkább a viking rúnákhoz hasonlatos.
A férfi szándékosan úgy tett, mintha nem venné észre a gyermeket, ám amint az elébe toppant, vállait összehúzta, és védekező mozdulatként maga elé emelte tenyerét, mintha megijedt volna. A gyermek nagyot kacagott ezen, és vigasztalásképp átnyújtotta ajándékát, az erdőben talált bogarat. A férfi hangtalan mosollyal viszonozta a kedvességet, és miután az apró lényt észrevétlenül szabadon eresztette, az ölébe ültette a gyermeket.
– No Bokló, hadd hallom, kész lesz-e az íjad Naɣadum hetére?
– Én puskával akarok lőni!
– Puskával? A játékokon csak a saját izmaidat használhatod, s ez nincs másként a legelőn sem! Ha hónapokig az állatokat tereled, ugyan hány szekérnyi lőszert kell magaddal vinned?
– Segítesz megcsinálni? – A férfi egy pillanatra a papírtömeg felé nézett, majd kedélyesen így válaszolt:
– Segítek fiam.
A Naɣadum kétszer hét napos ünnepe alatt a hun birodalom minden tartományában ügyességi játékokon vesz részt a puszták népe. A vándorlókon kívül a városokból is érkeznek ilyenkor férfiak, nők, és gyermekek, hogy részesei lehessenek a négyféle megmérettetés küzdelmének, nevezetesen az íjászatnak, a lóversenynek, a birkózásnak, és a lovas íjászatnak. A győztesek a hetedik napot követő héten a fővárosban, Olbiában mérik össze erejüket, és a legjobbak a hun törzsszövetség bajnokainak kiáltatnak ki.
Kecse, Vezteg fia ötször nyerte el a lovas íjászat, és háromszor a legjobb lovasnak járó címet, és nagy ismertségre tett szert a kun nemzetség körében. Mikor a kun vezér tudomást szerzett rátermettségéről, és házának jelentős vagyonáról, hozzáadta egyetlen leányát, így a cím egyik várományosa Kecse háza lett. Az említett cím pedig nem volt más, mint Acsád vezér nem túl szilárdan álló trónja.
A kun nemzetség ugyanis ütközőpont volt a hun területek, és a Római Birodalom határai között, az északi jászok, és a besenyők délre található országa közé ékelődve. Alig nyolcmilliós táboruk azonban eltörpült a hun birodalom háromszázhatvan milliós népe mellett, melynek több mint felét a hun nemzet tette ki.
Létszámbeli hátrányukra nézve különösen szerencsés, hogy a Hun Birodalom politikai szerveződése gyakorlatilag ugyanolyan jogokat biztosított minden nemzettségnek, és meghagyta azok törzsi szerkezetét, vezéreikkel és kánjaikkal együtt. A törzsszövetség vezetése volt az egyetlen, amit a hunok nem engedtek ki a kezük közül, és ezt könnyedén meg is tehették a birodalom belsejéből, biztonságban, miközben apró népekkel barikádozták el magukat az ellenségtől.
Gyávaságnak is mondhatnánk az efféle magatartást, de mindemellett tény, hogy a nagy háborúk idején a hunok oroszlánrészt vállaltak az ütközetekből. Irigylésre méltó vasúthálózatuknak köszönhetően pedig mindezt igen rövid idő alatt meg is tehették.
Azon a nyáron azonban, amikor Bokló első alkalommal vehetett részt a Naɣadum ünnepén, az említett gyorsaságnak híre sem volt.
Pannónia provincia már négy évszázad óta a kun nép nyugati tartománya volt, megszerzését követően át is helyezték fővárosukat erre a területre, az egykori Aquincum helyére. A provincia mesés állatai, kristálytiszta vizei, dombjai, hegyei, és a földjén megtermő ezerféle növény leküzdhetetlen kísértést jelentett az aktuális határain túl álló birodalomnak. A Rómaiak valóságos tragédiának tekintették elvesztését, és több háborút indítottak visszaszerzésére, mindhiába. Azon a napon azonban fordult a kocka.
A játékok a főváros, Tompaszank határában, egy óriási völgyben zajlottak, ahol százezres tömeg képviseltette magát, mégpedig a nép legkiválóbb harcosainak krémje. Persze a versengés mellett akadt idő a mókára is, ezért a hét éven aluliak is megmérettethették magukat, a közönség legnagyobb örömére. A puszta népeinek gyermekei három éves koruktól megülik a lovat, és ekkor kezdik meg az íj használatát is. Ezért az apró, de annál elszántabb fiúk megmérettetése inkább tűnt véres versengésnek, mint játéknak.
Mivel Bokló keveset gyakorolt, és inkább bogárvadászattal ütötte el idejét, a Naɣadum utolsó napján nem szerepelt túl jól, de ez cseppet sem zavarta. Ugyanolyan odaadással lőtte ki nyílvesszőit, mint hasonszőrű, ám lényegesen jobban célzó társai. A nap végére, mire a tábor legnagyobb része lerészegedett a kumisz savanykás nedűjétől, a tábori vezérek sátrában Bokló elégedetten állt apja elé, és kijelentette, hogy jövőre biztosan övé lesz az első díj. Kecse az ölébe vette, és magához ölelte a gyermeket, finoman az orrára koppintott, majd így szólt:
– Nekem már idén is te vagy a legelső!
Az apa gondoskodó szavait robbanások zaja zavarta meg, amit gyorsan terjedő lángok követtek. Mire a férfi felocsúdott, a felcsapó lángok már mindent beborítottak körülöttük. Sietve kapta fel gyermekét, és a sátor egyik kijárata felé vette az irányt, ám mire a közelébe ért, a tűz átterjedt, és képtelenség lett volna kijutni rajta. Egy kéz ragadta meg, és magával húzta az ellentétes irányba, majd kisvártatva mindannyian kijutottak a szabadba. A férfi csak ekkor eszmélt fel, hogy testőre, Atrak áll mellettük, aki igyekezett felrázni a megrázkódtatástól önkívületbe esett apát.
– Kecse vezér, el kell menekülnünk! Az ellenség nagy erőkkel támad, mindenkit lemészárolnak, aki a táborban marad!
– A fiam! Meg kell mentenem! – Szólt a vezér kétségbeesett hangja, mintha nem tudná, hogy mindvégig karjában tartotta rémült gyermekét.
– Mellettünk biztonságban van! Jöjjön velem! Keresnünk kell két gyors lovat, de három még jobb lenne. – Kecse józan eszét lassan visszanyerve követte testőrét a tábor közelében álló erdő irányába, ahol a ménest kötötték ki. Útjuk során vissza-vissza néztek a parázsló romok, és a menekülő kunok irányába, akiket fájó szívvel bár, de kénytelenek voltak sorsukra hagyni. A férfi feltette fiát az egyik állat hátára, hisz már jól megülte a lovat, és maga is felszállni készült, de hátába éles penge fúródott. Kecse eleresztette a kantárt, és fájdalmában a seb felé kapott. Megfordult, és belenézett gyilkosának rideg tekintetébe, aki nem volt más, mint saját testőre. A gyilkos szótlanul megforgatta a kést, mire Kecse kiadta utolsó parancsát tulajdon fiának:
– Menekülj!
A gyermek nem mozdult, csak némán várt, egészen addig, míg Atrak meg nem indult felé, késsel kezében. Akkor aztán nagyot rúgott lova oldalán, és a támadót nagy ívben elkerülve ellovagolt az éjszakában.
A testőr bosszús képpel meredt utána, de mert dolgát még nem fejezte be, kénytelen volt maradni. Kivonta a bal oldalán pihenő szablyát, és elválasztotta Kecse fejét testétől, majd a levegőbe emelte, és ízes káromkodást hallatva egy fekete nemezzsákba helyezte, melyen aranyszegéllyel ki volt varrva a hunok jelképe, a turulmadár.
- Karmazsin végzet II. - 2016-02-28
- Karmazsin végzet I. - 2016-02-28
Hm… lőfegyver? Puska? Azt ugye tudjuk, hogy hun dinasztia uralkodott egy időben Kínában, és hát ugye ott találták fel a puskaport, viszont nem volt puskájuk… olyan értelemben nem, mint ahogy mi ismerjük. Voltak mozsárágyúik, akár kézbe vehetők is, de azok nehézkesek lehettek. Hogy azokkal strázsáltak volna… nem hinném.
Várom a többi részt! 🙂
A puskaport valóban Kínában találták fel :).
Történetem egy fiktív világban játszódik, ahol másként alakultak az események, mint létező világunkban. Köszönöm szépen hozzászólásodat! Igyekszem minél előbb feltenni! 🙂
No, én meg elhittem minden szavát kedves Nandus Germanus 🙂
Érdekes, izgalmas, megyek olvasom a folytatást is.
üdv,
m.
Hálásan köszönöm, Mara! Remélem elnyeri majd tetszését! 🙂
Jah… bocs nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy nemcsak elolvasom a dátumot, hanem értelmezem is. 🙂
Ne viccelj, előfordul, különösen ha az író nem jelöli meg rendesen a műben játszódó körülményeket :).
Szia Nandus! Távolinak tűnik ez a világ , vagy mégse mert ki ne játszott volna el a gondolattal hogy más időszámításban él. Tetszett!
Üdv: nyilas
Hohó! Szia Nyilas! Pláne egy olyan világban, ahol máshogy fonták a történelem fonalát… 🙂 Köszönöm, hogy itt jártál! 🙂