Meglepetés

A pékségeken és az élelmiszerboltokon kívül mindenhol csak a villany égett. A zenét hallgató hölgyektől a telefonáló férfiakon át a laptopozó üzletemberekig szinte valamennyi embertípus megfordult itt, hogy igénybe vehesse a hézagtalan vasút szolgáltatását, anélkül, hogy akár egy másodpercig is élvezte, értékelte volna.
Az egyik kisboltban állt egy lazábban öltözött, fényképezős fiatalember, aki a forgolódókkal ellentétben hosszabb ideig, elmélázva, már-már tanácstalanul bámulta a kirakott termékeket, meg persze a miniszoknyás vevőket. Üres kézzel, bizonytalanul csoszogott a sorok között, és mindig ugyanoda sodorták a gondolatai, ahonnan elindult. Amikor ötödször sétált el a leértékelt joghurtok előtt, megállt, és rátehénkedett a hűtőládára. Érdeklődően nézegette a sárga címkés tejtermékeket, de nem nyúlt egyik után sem. Keskenyült, kisimult, kifehéredett arcáról lerítt, hogy már harmadik napja, hogy a megszokottnál kevesebb szénhidrátot visz be szervezetébe. Olyannyira, hogy már automatás kávéban gondolkodhatott. Ahogy nézegette a hűtött árukat, tekintete megakadt az egyik epres joghurton. Addig bámulta a terméket, míg szemlencséje belefáradt a fókuszálásba, és lassan, de biztosan inkább könnybe lábadt. A fiatalember egy fél pillanatig sem szégyellte könnyeit, sőt, lehetőleg rejtve bár, de számítóan hullajtotta őket, fenntartván akár egy megalkuvásos végkifejletet is. Egyszerűen rájött, hogy nem lesz elég a golyóstollal kitöltött helyijárati jegy. Amikor elővette az előző délután összeszedett szalvétáját, és kifújta az orrát, hátizsákját már csak félig olyan nehéznek érezte, mint azelőtt.
– Minden rendben, fiatalember? – kérdezte egy ismeretlen kortársa.
– Igen, köszönöm – hazudta udvariasan.
Az ismeretlen riadtan, de megfontoltan faggatta:
– Segíthetek valamiben?
– Nem, köszönöm – jött a már erőltetetten mosolygós, de még rövid válasz – Nincsen semmi gond – hüppögte a fiatalember – csak itt minden olyan drága.
– Drága…?! De hát a belvárosi kisboltok általában drágábbak, mint a hipermarketek a város szélén.
– De azok is drágák! – makacskodott a fiatalember.
Az ismeretlen férfi még nem merte arckifejezéssel viszonozni a fiatalemberből áradó elégedetlenséget, csalódottságot. Tudata alatt viszont előbújt belőle egy már csak alig oltható vendégszeretet, segítőkészség. Figyelgette a fiatalember auráját, de sok szót még így sem talált.
– Elnézést, valami gond van? – vágott közbe a biztonsági őr, aki a kamerán keresztül figyelt fel a jelenetre, mielőtt megjelent. Még fel sem tette a kérdést, amikor érezte, hogy jobban járt volna, ha tovább kutatta volna Facebookon a volt osztálytársát, akivel 37. éve volt, hogy szakított a kutya miatt.
– A fiatalember sokallja a termékek árát – tájékoztatott az ismeretlen – Tetszenek neki a magas hegyek.
– Kérem, ne támaszkodjon a hűtőre, mert beszakad! – fordult a fiatalemberhez a biztonsági őr, majd visszament a fülkéjébe.
A fiatalember mi tagadás némileg kizökkent szerepéből a biztonsági őr hirtelen fellépése folytán. Ám az ismeretlen besegített, már csak azért is, mert immáron egy kisebb nézőközönség követte figyelemmel az eseményt:
– Az úr egyáltalán nem talált megfelelő árkategóriájú ételt, italt?!
– Csak ilyen zsemlét eszek, meg vajkrémet – folytatta jóval a feledésbe merült orrfolyás után – Így is mindig 6,50-et fizetek legalább.
– Folyadékot bevisz eleget a szervezetébe? – fakadt ki egy ápolt, nyugdíjas néniből.
A fiatalembert ugyan kissé zavarta a tájszólás, de abban szinte biztos volt, hogy nem a hajlék után érdeklődnek.
– Vizet szoktam inni, meg néha kávét – felelte tompult bizonytalansággal.
A néni érezte, hogy a fiatalembernek nem esik nehezére felkutatni és megjegyezni a négyjegyű kódot, amellyel a nap 24 órájából 20-ban bármikor bejut a gyorsétterem vécéjébe, melynek langyos csapvize tanító hatással bír.
– Meddig tartózkodik még az országban? – folytatta.
– Estén megyek el – vétette első nyelvtani hibáját a fiatalember.
– Ma este megy el? – korrigált a néni elismerő, rejtett mosollyal, majd egy rövid ideig úgy tett, mint aki hosszasan gondolkodik – Ezt tegye el, és egyen egy finom, meleg ebédet! – nyújtotta a néni a segítséget.
– Ó, nagyon szépen köszönöm – válaszolt a fiatalember egy félszünetnyi megrökönyödés után, kínosan ügyelvén arra, hogy várjon a karnyújtással, mintha nem is értené, hogy valójában miért is akarják őt anyagilag támogatni. Gondolta, így hosszasabban számolnak majd be az újságok. A néninek imponált a kimért trükközés.
– Ha legközelebb jön, szálljon meg a környező országok egyikében, hogy itt egyszerre csak rövidebb ideig kelljen tartózkodnia! – dorgálta a fiatalembert – Annyira nem nagy ország ez!

ik280 legutóbbi művei (összes megtekintése)




Vélemény, hozzászólás?