• Kőműves Ida új bejegyzést írt: Kende, a kondás 3 év óta

    Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy kisfiú, Kende a kondás. Nagyon eszes gyerek volt, mert nagyon szeretett olvasni, mindig könyvvel a hóna al […]

  • Szombaton megint ott voltak a bálon. Bíborka most már izgatott volt, állandóan az ajtót leste, mikor nyílik már. Nagymama miatt is folyton aggodalmaskodott, egyre fáradékonyabb lett, egyre nyúzottabb, sápadtabb. […]

  • – Jó reggelt, Nagymama! Hogyhogy egyedül? Hol van Rozi néni? – A verandán találta nagyanyját, előtte az asztalon egy csésze kávé gőzölgött.
    – Neked is csillagom – válaszolt Nagymama. Szinte összerezzent, […]

  • Szombaton ismét bálba készült nagymama és unoka, ezúttal zokszó nélkül. Hm, megértette, hogy szüksége lesz valakire, ha én már nem leszek. Okos gyerek… hiszen én neveltem, gondolta magában Nagymama. Bíbor […]

  • Másnap délután Bíborka a kertben foglalatoskodott. Az iskolából hazaérve, éppen csak bekapta az ebédjét és futott a kertbe zöldborsót szedni. Elő kellett készíteni az árut Nagymamának, másnap reggelre. Mindig e […]

  • – Kicsi bogaram, Bíborkám, ébren vagy? – suttogott nagymama a még elsötétített szobában, óvatosan, hogy fel ne ébressze, ha még aludna. A lány mégis akkor riadt fel álmából, s ijedten kérdezte:
    – Jaj, […]

  • – Nagy nap ez a mai, lelkem Bíborkám!
    – Jaj, Nagymama, mitől lenne ez különb a többinél, csak azért, mert ma van a születésnapom?
    – Bizony kis unokám, a tizenhatodik! Elérkezett az idő, a te időd. Ma este b […]

  • Izgalmas napok vannak mögötte. Előtte az új élet talán még izgalmasabb. Robog vele a vonat a főváros felé. Egyetemi hallgató lesz, kollégista.
    Azért ez nagyon igazságtalan, egyszerre, hirtelen vége a gyerek […]

    • A fiam most megy egyetemre (BME). Igaz, itt marad Pesten, talán még konkrétan itthon is – ha másképp nem dönt… Vagy mert megunja, hogy annak ellenére, hogy folyton sulykoljuk: “most már minden az ő döntése, mi csak véleményt mondunk és javaslatokat tehetünk”, néha mégis működik a “szülői reflex” és túlzásba visszük a “javaslatokat és véleményeket”; vagy “csak úgy”, a barátok kedvéért… De az biztos, hogy egy fejezet lezárult. Számára is, számunkra is. Persze látszólag és lényegében semmi nem változik: ugyanúgy a gyerekünk, ugyanúgy számíthat ránk, ugyanúgy segítünk – de… mégis.
      A mai gyerekek egy részét pont annyira szükséges “kirugdalni” a meleg, biztonságos családi fészekből, mint amennyire óvni, félteni a világtól…

      Más kor, más helyzet, más történet, de ez az írásod most mégis eltalált…

      K.T.

  • Inkább a halál…

    Amikor összeestem a hóban, feldobtak egy szánra. Esélyem sem volt a túlélésre. Tudtam, meg fogok halni. Negyven fokos hidegben takaró, minden nélkül a szánon fekve, nem fogom túlélni. Ham […]

  • Bevezető…

    Elmúltam már húsz éves, amikor megfejtettem az okát, hogy miért nem tudom végigolvasni Tolsztoj, Dosztojevszkij vagy Solohov egyetlen könyvét sem. Miért kerülöm messzire a hangversenyt […]

  • A bánat csókolt most homlokon.
    Rút idő van,
    de nem veszem zokon.
    Lelkemen komor mélabú pihen,
    s igen, mintha
    elvesztettem volna a hitem,
    mindenkiben…
    Bárgyún bámulok magam elé,
    kinn tombol a szél… […]

    • Szívszorító, szép. És ijesztő, hogy egyre jobban értem.

    • Még nem tudom milyen a volt, de minden sorodat átéreztem, és valahol belül remeg a szívem … mikor?
      Gyönyörű vers.
      ölelésem
      Julianna

      • Sajnos, tudom milyen az a “mikor?”
        Inkább ne is gondolj rá. Élvezz ki minden pillanatot, addig…
        Köszönöm, hogy itt voltál.
        Ölellek!

    • Gratulálok a szép, és versedhez!
      Szép napot!

    • Idám !!! A legjobb versed!!! Igen, igen, igen… százszor is!
      Engedd el a rímeket, nem annyira fontosak, bár, itt még azok is vannak, de ha nem lennének se venném észre olyan jó.
      ölellek,
      mara

      ui: a “fájt” a végére nem is biztos, hogy kell, de ki ne töröld, csak játszottam vele, mert az olvasó önkéntelenül odagondolja, annyira átérezhető..

      • Drága Mara, örülök soraidnak, és annak, hogy tetszik. Ez így szakadt ki belőlem, egészen váratlanul. Örülök, hogy vagy, újra. Remélem minden rendben.
        Köszönöm, hogy jöttél. Ölellek!

  • Már semmi sem lesz úgy,
    ahogy régi téli estéken,
    amikor csüngtem apa ajkán
    csorduló meséken,
    sült tök illata lengte be a szobát,
    aztán vártam a reggelt,
    hogy érezzem, anya-sütötte
    friss cipó illatát. […]

    • Ida drága, ez torokszorítón gyönyörűséges! Ha már nem is úgy van, de veled marad a kép örökre, ezt kaptad, ettől lettél az a nagyszerű ember, aki vagy.
      (Nekem nagyapám és nagyanyám adta ezt, és álmaimban még mindig visszajárok oda…)
      ölellek!

      • Jó, hogy van hová visszajárnunk, ha csak álmainkban is… 🙂
        Hálásan köszönöm szépséges szavaid, amit hozzám intéztél.
        Ölellek!

    • Drága Ida, még rengeteg verset kell írnod nekünk, különben leszokok a bögrés tejről, és akkor mi lesz?! 🙂

      Mint mindig…meghitt, otthonos, szeretetteljesen szépséges.
      Ölellek.

      • Hát igen, mi lesz? Nem szokhatsz le a bögrés tejről… 🙂 majd gondoskodom róla. 🙂 🙂 🙂
        Köszönöm szavaid.
        Ölellek!

    • Mindig visszaviszel a gyerekkorba, és ez annyira szép, mert finoman, selymesen borul rám az emlék. Nekem is vannak ilyenek, csak nem nagyszülőkkel, hanem nagy-nagynénikkel falun.
      Köszönettel 🙂
      öleléssel
      Juliannna

      • Az jó, ha visszaviszlek, és emlékezel… mert emlékezni jó!
        Talán a véletlen akarta, de nekem nagyon szép gyerekkorom volt… legalább az szép volt.
        Köszönöm soraid.
        Ölellek!

  • Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy kisfiú, Kende a kondás. Nagyon eszes gyerek volt, mert nagyon szeretett olvasni, mindig könyvvel a hóna al […]

  • Amikor Bori hazaért a munkából, s ledobta táskáját a szőnyegre, azonnal észrevette a borítékot az asztalon. Közelebb lépett, s olvasta a csupa nagybetűs írást: BOLDOG ÉVFORDULÓT!
    Kezébe vette, nem hagyta a kívá […]

  • Esténként, amikor már elnémult a határ, a házi állatok jóllakottan álomra hajtották fejüket, a madarak is elcsendesedtek, álomba szenderültek, ebben a hirtelen beállt csendben, még sokáig üldögéltünk a v […]

    • Na most nem tom hogyan csináltad, de érzem az akácok illatát ( libabőr) és a titokzatos, tanyai éjszaka hangulatát. ( királyfit is a lovon is, de az csak mese habbal, már rájöttem én is 🙂 )
      Jó, hogy feltetted ide is 🙂
      Ölellek, és szeretettel köszöntelek a névnapodon!!
      mar

      • Jó, hogy érzed… Köszönöm!
        A királyfi meg oly kevés, és, hogy van, tévedés… ugye, így igaz?
        A névnapi köszöntést is megköszönöm (bevallom, nem is tudtam róla). Örültem.
        Ölellek szeretettel!

    • Az anyák mindent tudnak! A “fehérakácos-holdmesét” is. 🙂
      Ölellek!

  • Barangolok dűlőutakon, mezőkön,
    hol gyermekként szökelltem
    mint egy őzgida,
    az útszéli fák mindegyike köszön
    a régi ismerősnek: egy volt kisdiák,
    suttogják tova…
    Ébredni akarok, látni, hallani!…
    N […]

    • Szia Idám! Emlékszem erre a versedre, igen, léleksikoly. A vége különösen vésődött az agyamba, mint a gyökerek. Nagyon fájdalmas. Úgy megölelnélek. Érzem, ahányszor elolvasod, annyiszor megkönnyezed. Nekem is vannak ilyen verseim. kegyetlenek vagyunk magunkkal szemben.
      Ölellek, és tavaszi jó kedvet kívánok,
      mara

      • Éppen egy évvel ezelőtti a vers. Jó a memóriád, ha így megmaradt benned. Most nem fáj, csak időnként… most nem kerített hatalmába, azért is tettem fel. 🙂 Tudom, Neked is vannak ilyenek, nem vagyunk kegyetlenek, talán jobb, ha kiírjuk magunkból…
        Hát a tavasz az most éppen rejtőzködik, de a jókedv meg van. Köszönöm. Neked is hasonló jókat! Ölellek!

    • Ida drága, annak a sikolynak ki kell szabadulni! Bevallom, ez engem is megremegtetett.
      Ölellek: Ylen

      • Megtörtént, drága Ylen. A frászt hoztam a családomra. 🙂
        Ha valamit nagyon szeretne az ember megtalálni, álmában megtalálhatja, csak annak semmi köze sincs a valósághoz. Nem így képzeltem el, megvallom. 🙂
        Köszönöm soraid. Ölellek!

    • Gyermeki rémálom…iszonyat….emlékszem nekem is volt ilyen.
      Félelmetes volt. A sötét az egyedüllét gyerekként rossz emlékeket hagy bennünk.
      Írnod kell róla még és még, hogy szabadulj. Nem véletlen, hogy ide is feltetted.
      Erőt és kitartást kívánok neked.
      szeretettel ölellek

  • Borúra derű jön,
    a tél messze kutyagol,
    fodros bárányfelhő
    az ég kékjén bandukol…

    kikeletben járnak roskatag álmaim,
    (féltve rejtegetem tépázott szárnyaim),

    de már látom:

    itt-ot […]

    • Olyan, mint felkaptatni egy hegyre – lassan indul, nehézkes, szomorkás, aztán voálá! Körbeér a világ.

      Ölellek!

      • Te aztán nagyon telibe találtál Monám, mert valóban felkaptattam a hegyre (a Tettyére) és az nem volt még olyan vidám dolog. Ám azután a látvány, az illatok, a madarak mindenért kárpótoltak. Köszönöm szavaid, Te a lelkembe látsz!
        Ölellek!

    • A versed, de főleg a két utolsó sora, nagyon hozza drága Ida azt a hangulatot, amit most én is átélek. Tetszik!
      Ölellek: Ylen

      • Ylen drága, te jól tudod, hogy magam is mindenütt azt keresem, azt a régi hangulatot, illatokat, ami a tanyára emlékeztet. Én hiszem, hogy ugyanezt éled át Te is. Bár a látvány nekem nem ugyanaz, de minden más arra emlékeztet. Köszönöm, és örülök jöttödnek.
        Ölellek!

  • Akril, vászon 30 x 40 cm

    • (Mit súg … ?) Azt, hogy a titkos vágyad beteljesülését keresed / (kábé ilyesmi, értsd jól)

      • Aha! Jó tudni. Köszönöm.
        Ehhez egy versikét is rögtönöztem, de nem lehet mellékelni, most ide másolom:

        Aludni készül a szavannák őre,
        a hegyről néz le álmosan a dőre.
        A napba kacsint még, ó, földi éden…
        lombját szél borzolja alkonyi fényben.

  • Éva nénik…

    Nekem már mindjárt az elején gyanús volt a dolog. Valami furfangosság lehet ebben, a véletlen képtelen ilyesmit produkálni. Szóval, az a gyanúm, titokban, nekem vényre írják fel a 80 éves Éva né […]

    • Keleten azt mondják, a démonnal szembe kell nézni és a nevén kell nevezni, így lehet legyőzni. Ki nem szorong, ha kórházba kell menni? A betegség démonát itt még ki is neveted! Drága Ida, így kell ezt csinálni!
      Még mindig tetszik!
      Ölellek:
      Ylen

    • Te, Drága! Há hogy kerülne oda fagyálló?! Amúgy jóó, csak valahogy körbe kéne írni, hogy pl. a lánya nagy bevásárlást tartott és véletlenül azt hagyta ott, vagy ilyesmi – szerintem.

      Nagyon jó lett, Ida! Olvasmányos, gördülékeny és érezni a bosszankodást a sorok között, nagyszerű fekete humor 🙂

      Ölellek sok szeretettel!

      • Igazad van, lehetett volna belőle dráma, a néni nem akarta, védte a lányát. Másnap vissza vitte a lány az üveget, egymás mellett volt az ásványvíz és a fagyálló, egyforma üvegben. Figyelmetlen volt. Mind láttuk ott az üveget egész nap, én is, de csak akkor tűnt fel, amikor a néni a szájához emelte. Addig lázadtam a kórház ellen, akkor megértettem, ezért kellett ott lennem… (nem akartam bővebben kifejteni, éppen az ügy kényessége miatt).
        Látom, átjött az, aminek szántam. Örülök, hogy tetszett.
        Ölellek szeretettel!

    • Pont most olvastam a bent felejtett törlőkendőről , szerencsére nem kórházi horrort írsz 🙂
      Így viccesen sokkal jobb, bár nem jött még meg hozzá a kedvem, talán a következő résznél 🙂
      tetszett, ölellek
      Mara

      • Pedig muszáj Mara, hogy megjöjjön a kedved, nem lesz következő rész. Itt a vége, amint látod túléltem, s egyelőre elég is volt. 🙂
        Nem vagyok ám olyan rossz májú, hogy Téged oda invitáljalak, de tudod, valahogy túl kell élni. Te meg írjál nekünk verseket, és fessél, hadd gyönyörködjünk… 🙂
        Köszönöm. Ölellek!

    • Valahogy így. Másképp nem megy, mert csak betegebbek leszünk. Azért biztató még, hogy vannak nővérek és orvosok, olyanok akik hivatásuknak érzik amire felesküdtek. Kevesen vannak, de értük mindent meg kellene tenni. Szomorú-mulatságos történet (Mona tanácsa nekem is tetszik, ott egy kicsit csavarintani kéne az eseményen). Egyik szemünk sír, a másik könnyes, de mosolyog. Mert beletetted a reményt, hogy nem adod fel.
      Jobbulást drága Idám, minél kevesebb fehér köpenyt, és minél több gyógyító nevetést!
      ölelésem
      Julianna

      • Köszönöm a biztató szavakat és jókívánságokat, drága Julianna. 🙂
        Valóban megérdemelnek minden elismerést azok, akik még ott vannak és minden tőlük telhetőt megtesznek a siralmas állapotok és körülmények ellenére is, a betegért. Bár kevesen vannak, de még vannak, állják a sarat, és ez nagy szó napjainkban. 🙂
        Köszönöm, hogy itt voltál. 🙂
        ölelésem
        Ida

  • (görbetükörben)

    Nem azért mondom, hogy büszkélkedjek vele, de üdülni voltam. Mondhatom, jól éreztem magam, és remekül szórakoztam. Talán el sem árulom hol, még irigykedhetne rám valaki. Azt talán mégsem, d […]

    • Aha, a kedvenc szanatóriumod :), egyébként nem is lehetett olyan rossz, hiszen mindenki túlélte. Legalább is ezt a kis időt, amelyet megosztottál velünk. 🙂
      Idám Tündérem, amíg így tudsz róla írni, nem aggódom. 🙂 Mellesleg , ahhoz a csoporthoz tartozom, aki hisz az orvostudományban. Fenntartásaim csak az orvosokkal szemben vannak, de az is kivédhető, meg kell találni a megfelelőt . 🙂
      tetszett, ölellek,
      mara

    • Épp a napokban kellett adatokat egyeztetnem a háziorvossal, hátha változott valami…úgy kezdte: anyja neve… ?!?!?! 😀 Jáj. 😀
      (és amíg ki tudsz jutni a wc-ből, amíg nem szorulsz be, addig ne panaszkodj!!! Az a legrosszabb)

      Amíg a humorérzék megmarad, és az önirónia mindennél a legfontosabb, addig van élet 🙂
      Szeretéssel (ja, és gondoltam ám Rád) ölellek!

      • Éreztem én (hogy gondoltatok rám)… Köszönöm, drága Mona.
        Egyébként, kell hozzá humorérzék, valahogy túl kell élni… 🙂
        Ölellek!

    • Jól átvertél! 🙂 Mennyire fontos a humor! Azt hiszem, ma humorral többre megyünk, mint pisiléssel! 😀
      Megyek, olvasom tovább (nekem éppen zordonmorc napom van)

      ölelésem
      Julianna

  • Tovább